Szellemposzt

Kísértet járja be Európát...

Bizony ám!

szellem.jpg

Vissza a hetvenes évekbe!

2012.09.04. 14:39 SZELLEM

Magyarországon végigsöpört a retro hullám! ...legalábbis Mesterházy Attila szerint, aki úgy gondolja, Hoffmann Rózsa vezetésével az oktatásban a 70-es évekbe robogunk vissza. Mindezt tesszük olyan lendületesen, hogy a pannon pumát megszégyenítő száguldásban még az iskolaköpenyünket is elhagyjuk valahol. Biztos a szél vitte ki a Wartburg ablakán. Pedig Lepsénynél még megvolt.

Mindezek után én csak egy kérdést tennék fel, persze azt is csak halkan. Nevezett hetvenes években nem a Magyar Szocialista Munkáspárt volt-é a hatalmon? Mármint az a bizonyos Magyar Szocialista Munkáspárt, amelyik történetesen az MSZP jogelődje. Egészen pontosan annak az MSZP-nek, amelynek a pártelnöke most Mesterházy Attila.

Mert ha igen, akkor én némi zavart érzek az Erőben. Persze, nincs azzal semmi gond, ha az ember ma megváltoztatja a tegnapi véleményét, csak na! Az ilyen kijelentések még a választókat (értsd az MSZP potenciális szavazóit) is képesek lehetnek összezavarni. A Kádár-rendszer ugyanis jó volt, ma is nosztalgiával gondolunk vissza rá: mi voltunk a legvidámabb barakk és még az a szeméthazug Orbán se' lopta széjjel az országotl! Na most akkor, ha jelenleg a 70-es évekbe robogunk vissza, az jó, nem? De akkor miért kellene leváltani Hoffmann Rózsát?

...basszus, ez már több volt mint egy kérdés. Mindegy, azért MONJON LE!

mesterházy.jpg

Több magyar birkapásztort Ausztáliába!

2012.08.24. 21:54 SZELLEM

A Zorbán nem teremt munkahelyeket, úgyhogy a Zorbán menjen Ausztráliába birkapásztornak! 

Oké. Na de azon túlmenően, hogy nem teremt munkahelyeket, miért menjen még Ausztráliába birkapásztornak? Azért, mert ott arra szükség van! - hangzik a határozott válasz.

Nekünk már csak egy kérdésünk lenne: ha Ausztráliában szükség van birkapásztorra, akkor miért nem a magyar munkanélkülit küldjük Ausztráliába a Zorbán helyett? Neki úgyis van munkahelye...

Ezzel ugyanis még a Zorbánnak is jól oda tudnánk dörgölni: bebizonyítanánk, hogy az ausztrál birkák több munkahelyet tudnak teremteni, mint Matolcsy György egy egész estét tündérmese alatt!

Nincs más hátra, mint előre! Föl, föl ti rabjai a Fidesznek! Irány Ausztrália! Úgyis el lehet menni Magyarországról! 

süti beállítások módosítása