Szellemposzt

Kísértet járja be Európát...

Bizony ám!

szellem.jpg

Vissza a hetvenes évekbe!

2012.09.04. 14:39 SZELLEM

Magyarországon végigsöpört a retro hullám! ...legalábbis Mesterházy Attila szerint, aki úgy gondolja, Hoffmann Rózsa vezetésével az oktatásban a 70-es évekbe robogunk vissza. Mindezt tesszük olyan lendületesen, hogy a pannon pumát megszégyenítő száguldásban még az iskolaköpenyünket is elhagyjuk valahol. Biztos a szél vitte ki a Wartburg ablakán. Pedig Lepsénynél még megvolt.

Mindezek után én csak egy kérdést tennék fel, persze azt is csak halkan. Nevezett hetvenes években nem a Magyar Szocialista Munkáspárt volt-é a hatalmon? Mármint az a bizonyos Magyar Szocialista Munkáspárt, amelyik történetesen az MSZP jogelődje. Egészen pontosan annak az MSZP-nek, amelynek a pártelnöke most Mesterházy Attila.

Mert ha igen, akkor én némi zavart érzek az Erőben. Persze, nincs azzal semmi gond, ha az ember ma megváltoztatja a tegnapi véleményét, csak na! Az ilyen kijelentések még a választókat (értsd az MSZP potenciális szavazóit) is képesek lehetnek összezavarni. A Kádár-rendszer ugyanis jó volt, ma is nosztalgiával gondolunk vissza rá: mi voltunk a legvidámabb barakk és még az a szeméthazug Orbán se' lopta széjjel az országotl! Na most akkor, ha jelenleg a 70-es évekbe robogunk vissza, az jó, nem? De akkor miért kellene leváltani Hoffmann Rózsát?

...basszus, ez már több volt mint egy kérdés. Mindegy, azért MONJON LE!

mesterházy.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://szellemposzt.blog.hu/api/trackback/id/tr304754638

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Vissza a hetvenes évekbe! 2012.09.07. 22:39:06

Nevezett hetvenes években nem a Magyar Szocialista Munkáspárt volt-é a hatalmon?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása